Az észak-olaszországi Velence a lagúnák városa. A város 118 szigetre épült, a tengervíz csatornákkal szeli apró részekre a területet és mintegy 400 híd található itt. Művészi gazdagságát végig kísérhetjük, a bizáncitól a román korig és a késő gótikáig, a reneszánsz ragyogásától a barokk és a rokokó különcködéséig, a neoklasszicizmus összefogottságától a szecessziós formák harmonikus elegaciájáig az építészet, szobrászat és festészet tükrében.
Vonattal érkeztünk Velencébe, a Santa Lucia Vasútállomásra. A állomás előtt hatalmas tér, amely a Canal Grande csatornánál végződik. A csatornán, mint a város főutcáján vaporettoval (vízibusz) lehet közlekedni.
Gyalog indultunk el a St. Márk tér irányába. A kényelmes cipő egy fontos kellék volt az egésznapos városi sétához. Igazi olaszos hangulat áradt a házak ódon falaiból. A szűk sikátorokban színes kis üzletek sorakoztak. Az ékszerüzletek kirakatai roskadoztak a sok aranytól.
Lassan megérkeztünk a halpiacra, ami élettel teli látványosság. Számomra szinte ismeretlen fajtájú, sokszínű tengeri halak, rákok ... várták sorsukat. A halpiactól kicsit távolabb egy barátságos kávézó teraszán megittunk egy finom olasz kávét. A kávé után feldobódva, hamarosan megérkeztünk a világ talán legszebb terére a St. Márk térre /Piazza S. Marco/. Az elénk tárult látványtól egy rövid ideig csak körbe-körbe forogtunk, míg végre sikerült eldönteni, hol is kezdjük el a nézelődést. Közben a sok galamb otthonosan röpködött körülöttünk. Túristák etették őket, volt is miből, mert több helyen kis zacskókban árulták a madáreleséget.
St.Márk tér
Harangtorony
A St.Márk téri 99 méter magas Harangtoronyba /Campanile/ lifttel mentünk fel. A magasból körbe nézhettük a várost. Ráláttunk a St.Márk Bazilika ólomlemezekkel burkolt kupoláira, beláttunk a Dózse palota udvarába, csodálhattuk a tengert, a kis szigeteket és távolban megpillantottuk a Lidót.
A térre visszaérkezve közelebbről is megnéztük az óratorony gyönyörű épületét, melynek tetején jól látszik a két mór, akik már 500 éve ütik pontosan az órákat. A St.Márk teret a tenger felé két hatalmas oszlop zárja le, az egyik oszlopfőn egy szárnyas oroszlán, a másikon Márk Apostol látható.
St.Márk Bazilika
Ezután nemcsak kívülről, hanem belül is megnéztük a St.Márk Bazilikát, amelyet 830-ban kezdtek el építeni, majd itt helyezték el Márk apostol földi maradványait. A bazilika pazar díszítését, Konstantinápoly bevétele és kifosztása után 1204-ben kezdték el a mérhetetlen mennyiségű rabolt kincsekkel.
A bazilikába belépve vakító mozaikszőnyeg fogadott bennünket, ami végigterült a templom teljes hosszában. A bejárattól látni lehetett az egész főhajót egészen a szentélyig. Szemet kápráztató a belső díszítőelemek, értékes márványok és mozaikok erőteljes színeinek vibrálása.
A kupolákban különféle történések vannak megjelenítve, pl. az Ég és Föld teremtésének epizódja, Ádám és Éva a földi Paradicsomban: a Kísértés, a Bűnbeesés és a Kiűzés jelenetei.
A Keresztelő kápolnát a Gyermekek templomának is nevezik. A tágas belső tér három kupolás boltozattal zárul. Középen található a Keresztelőmedence.
A bazilika Kincstárát külön belépő váltásával tekinthettük meg, ahol liturgikus tárgyak, becses relikviák és nagyértékű márványok voltak. Szemünk, szánk tátvamaradt a csodálatos látványtól.
Dózse palota
Következő látványosság a Dózse palota volt méregdrága belépővel. Örültem, hogy barátnőm velem tartott, így a csapatból ketten mentünk be. A palota homlokzata a tenger felé, bejárata a tér felől van, innen az Aranylépcsőn lehetett feljutni a palotába. Az Aranylépcső, nevét a gazdag, lenyűgöző arany és fehér stukkódíszítések után kapta. A palota talán legszebb része a velencei művészek által kialakított dózselakosztály.
Legnagyobb terme a Nagy Tanács Terem. Itt üléseztek a velencei patriciusok. Az arannyal bevont ragyogó mennyezetű impozáns termet hét csúcsíves és két négyszögletes ablak világítja meg.
A belső kert felöli négyszögletes ablakon kinézve az Óriások lépcsője hívta fel magára figyelmünket. Nevét a két impozáns szoborról, Jacopo Sansovino Neptun és Mars szobráról kapta, egyértelmű mitológiai szimbolikájuk a tenger és a föld feletti uralmat jelképezik.
Az egymásba nyíló termeken továbbhaladva a Kollégium terme és Szenátus terme említésre méltó, mindegyikben gyönyörű festmények és aranydíszítések sokasága kápráztatott el. A Szenátus terem hátsó falát Jacopo Tintoretto, Paradicsom című gigászi méretű festménye ékesíti.
A palotából a híres Sóhajok hídja vezet át a börtönbe. Az elnevezés állítólag onnan ered, hogy amikor ezen a zárt hídon vezették át a rabokat a börtönbe, kínzókamrákba, a rabok sóhajtoztak. A börtön lakója volt Casanova is, de neki sikerült megszökni.
A Sóhajok hídjára lépve én is sóhajtottam egy nagyot és közben arra gondoltam, milyen jó, hogy itt lehetek.
Murano sziget
A Dózse palota előtti hajóállomáson jegyet váltottunk és egy kis hajóval Murano szigetre indultunk. A St.Márk térről is, de a hajóról közelebbről is megnézhettük a San Giorgio Maggiore-szigetet, amelyen egy nagyon szép Benedek-rendi márványdíszítésű épületegyüttes, egy templom és egy harangtorony áll. Rövid ideig még gyönyörködhettünk Velence palotáiban, majd a fákkal szegélyezett partot elhagyva, csodálhattuk Velence lagúnáját, pöttyözző kis szigeteket. Balról először Burano szigete tünt fel, majd elhagyva megérkeztünk Murano szigetére, amit az üvegművészet hazájának is neveznek.
Először egy üvegfúvó műhelybe látogattunk, ahol a forró színes masszából fújással és különféle eszközök használatával dísztárgyakat, kancsókat készítettek. A Giustirian palotában az Üvegművészet Múzeuma gyűjteménye a maga nemében egyedülálló. Függőlámpák, nemesi címeres flaskók, korsók, poharak, állatfigurák, tükrök és még felsorolni is nehéz mennyi színes, opálos, átlátszó, színes zomáccal, vagy arannyal díszített dísztárgyak láthatók. Mindenütt üveg és csillogás. A biztonsági teremőr komoran járkált fel- és alá, fényképezni tilos volt. Nekem mégis sikerült három felvételt készítenem, az egyiken a teremőrt profilból meg is örökítettem.
Mikor kijöttünk a Múzeumból a forró napsütésre nem bizonyult elegendőnek, hogy vizet ihattam ezért, hogy jobban lehűtsem magam a bőrszandállal a lábamon sétáltam be a tenger vizébe, hát úgy térdig érően. Kedvem lett volna még egy kis lubickolásra, de vissza kellett hajókáznunk Velencébe.
Velence
Egy rövid és utolsó sétát tettünk még a St.Márk téren. Megnéztük a legrégibb (1720) és leghíresebb kávézót, a Floriánt. Átsétáltunk a Canal Grande-t átszelő, szerény faszerkezetű Akadémia hídon a Santa Maria della Salute templomhoz.
1630-ban tizenhat hónapig tartó pestis járvány pusztított, ekkor a velenceiek ünnepélyes fogadalmat tettek Szűz Máriának, hogy szentélyt emelnek, ha megmenekülnek. A járvány elmúltával építették fel a nyolcszögletű alaprajzú, hatalmas kupolával ellátott templomot, mely belül nagyon egyszerű, puritán. Én azóta is csak "kedvenc templomom"-ként emlegetem.
A templom közelében található a Punta della Dogana /Vámház/ háromszög alakú épülete. Az épület csúcsánál ágazik ketté az öböl, melynek egyik ága a Canal Grande és másik ága a Canala della Guidecca. A vámház falánál leroskadva próbáltunk erőt gyűjteni, nem is csoda hiszen már este hat óra volt. A rövidre szabott pihenő után vaporettoval indultunk a kígyóként tekergő Canal Grandén a vasútállomás felé.
A Canal Grande két oldalát templomok és paloták sokasága szegélyezi. A paloták előtti mólókhoz és színesre festett cölöpökhöz kikötött gondolák ringatóztak. Egyik legszebb palota a gótikus stílusban épült Ca'dOro, pompás aranyozott mozaik- és márvány homlokzatával. Áthaladtunk az 1591-ben elkészült Rialtó híd alatt, amely egyetlen, 48 méter hosszú márványíven nyugszik, rajta üzletek sorakoznak. A hídfőnél van a város legfontosabb gyümölcs és zöldségpiaca.
A vaporetto elég lassan haladt, a megállókban utasok szálltak le- és fel. Ennek ellenére nem győztük fejünket hol jobbra, hol balra fordítani, közben még fájó szívvel néztünk hátrafelé is, hogy egy palota vagy templom se legyen láthatatlan számunkra. Közben nyugodtan fényképezhettünk, hiszen a "járgány" nyitott volt, nem voltak rajta ablakok.
Még megcsodálhattuk a XV.század első feléből származó gótikus Pisani-Moretta-palotát gyönyörű árkádokkal, a bizánci-velencei kereskedőház (XII.-XIII.sz.) boltíves homlokzatát, a két torony kőcsipkézetét.
Miután megérkeztünk a vasútállomásra, a késő esti vonatindulásig hátralévő időben sétáltunk és nézelődtünk a környező bazárban. Megmaradt pénzemből emlékül, egy falinaptárt vásároltam. Bátran mondhatom, hogy üres zsebbel indultam haza.
A vonatból fájó szívvel néztük az egyre távolodó város körvonalait.
Epilogus
Az egynapos velencei kirándulásom élményeit igyekeztem leírni és az emlékére elkészített videón bemutatni. Kimaradtak Múzeumok, Galériák, sok-sok híres palota és templomok megtekintése. Nem volt annyi pénzem (azzal vigasztalom magam időm sem), hogy kipróbáljam Velence elegáns, fantáziadúsan ívelt, jellegzetes vízi járművét, a gondolát. Velence minden szépségével és bájával egy csodálatos, csillogó ékszerdobozhoz hasonlítható, amit az életben legalább egyszer látni kell.
Video: Velence. I.-II.-III. rész /többségében saját fotóim/
